NB II debütálás

A szombati váci mérkőzésünk egyik, ha nem az egyetlen pozitívuma Barna Laci debütálása volt. Kapusunk, edzője szerint is nagyszerűen mutatkozott be. Persze, mi tudtuk, hogy mire képes, hiszen hosszú évek keresztül ő volt az elsőszámú hálóőrünk. Aztán a nyáron műteni kellett. Az első kérdésem is erre vonatkozott:

– A jobb térdemet kellett műteni porcleválás miatt, s ezzel hetek maradtak ki a felkészülésemből.

– A nyáron két jó képességű kapust is igazolt a klub. Ez nem könnyítette meg a kezdőbe kerülésedet.

– Nem volt egyszerű feladat. De keményen dolgoztam, s ezek után, hogy ma velem kezdődött a csapatunk összeállítása, ha lehet még „rá teszek egy lapáttal”.

– Mikor tudtad meg, hogy szombaton te fogod védeni a kapunkat?

– Tegnap. Így volt kellő időm lelkileg ráhangolódni a mérkőzésre. De azért egy kicsit izgultam.

– Milyen volt maga a találkozó?

– Az első félidő gyenge volt. Szerintem, sok volt a fiúknak a hat nap alatti három meccs. Fáradtan mozogtak. Az edzőnk szünetben „helyre rakta” a csapatot, és a második félidőben már nem volt probléma, mi domináltunk. Sajnos, ekkor sem tudtunk helyzeteket kialakítani. Ez volt a legfőbb gondunk.

– Hogyan esett a három pont sorsáról döntő gól?

– A váci játékos jobb szélről húzott befelé, s ellőtte a labdát a hosszú sarok irányába, amire el is mozdultam. A játékszer azonban Kiss Lacin irányt változtatott, s a hosszú helyett a rövid felsőbe vágódott.

– Laci, gratulálok neked az NB II-es bemutatkozásodhoz, és sok sikert kívánok a továbbiakra!

– Köszönöm!

Riport: Gál Sándor

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?