Félévértékelő Dr. Tiba Istvánnal

3/4. rész

– Az idei az első év, amikor az öt látványsportágba (labdarúgás, kézilabda, jégkorong, kosárlabda, vízilabda) jelentős mértékű, úgynevezett TAO-s (társasági- és osztalékadó) pénzek áramolhatnak be. Erre a Balmazújvárosi FC és a Balmazújváros Sport Kft. is pályázott, sikerrel. Bár a Sport Kft.-nél az MLSZ honlapján meg van jegyezve, hogy „tárgyi eszköz beruházás, felújítás jogcím tekintetében az eljárás felfüggesztve”. Mit jelent ez és mekkora összegekről van szó?

– Az FC utánpótlás nevelésre, személyi jellegű kiadásra, tárgyi eszköz beruházásra, felújításra mintegy 25 millió Ft-ot igényelhet. Minden jogcím mellé különböző százalékú önrésznek is társulnia kell, s igen szigorúan kell ezekkel a pénzekkel majd elszámolni. A Sport Kft. kb. 15 milliót nyert hasonló célokra, és e mellett volt egy közel 70 milliós pályázatunk is, mellyel a Göcs pálya helyén egy új stadiont és egy edzőpályát akarunk megvalósítani. Ehhez még szükséges volt egy törvénymódosítás, (erről szólt az MLSZ honlapján olvasható kitétel) ami megtörtént, s pénteken már meg is jelent a Magyar Közlönyben, így ez a pályázatunk is nyertesnek tekinthető. Most azon dolgozom, hogy összejöjjön az a közel 70 millió társasági adó a cégektől. A pályaépítésnél 30% az önrész, vagyis mintegy 100 millióból valósíthatjuk meg az általunk elképzelt projektet. A Böszörményi út eleve magasabban fekszik, mint a Sporttér, de a játéktér dréncsövezve is lesz. Nekem van egy, annyira már nem is titkos tervem, hogy a Soós Imre utcai kúttól (annak felújítása után) a termálvíz odavezetésével a pálya fűtését is megoldanánk. De ilyen elgondolásaink vannak a saját intézményeink (pl.: iskolák) fűtését illetően is.

– Azt hiszem, hogy éppen ideje feltennem azt, a szurkolókat az elmúlt napokban nagyon is foglalkoztató kérdést, miszerint a 2013 nyarán induló egycsoportos NB II-t megcélozzuk-e?

– Válaszom: igen. Ez egy még nagyobb reklámlehetőséget jelentene a városnak, mint a kétcsoportos NB II. Az egy csoportban már nem szerepelhetnek majd az NB I-es csapatok liga együttesei, de nélkülük is nagy harc várható a bekerülésért. Tervünk az, hogy a 2013-2014-es bajnokságot az új NB II-ben, és az új stadionunkban kezdhessük el.

(folyt.köv.)

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?