Nálunk már az óvodában kezdődik az utánpótlás-nevelés

Örvendetes tény, hogy évről évre nő a futballpályák száma városunkban. Elnökünktől azt is megtudhatjuk, hogy ez nem „nagyzási mánia”, hanem egy jövőbeni kritériumnak való megfelelés is, a sportturizmus és az utánpótlás-nevelés körülményeinek javítása mellett.

dr tiba istván 02Az új műfüves pálya a Böszörményi úton már át lett adva, s oda még két élőfüves nagypálya megépítését is tervezzük 2014-2015-re. Ha ennyi játéktér lesz ott, most már öltözőkre is szükség lesz.

– Természetesen, fogunk is építeni oda egy öltözőkomplexumot, amit a következő TAO-s pályázatból kívánunk megvalósítani. Az újabb füves pályák építését az is indokolja, hogy 2017-től minden NB II-ben szereplő klubnak négy nagyméretű élőfüves-, és egy műfüvespályával kell rendelkeznie. A nagyméreten, egységesen 105 x 68 métert értenek. Mi már 2015-re meg fogunk felelni ennek az előírásnak. Különben a mostani 400 millió Ft-ot azért is kapjuk a stadionfejlesztésre az államtól, mert az elmúlt években a város példaértékűen, saját erő bevonásával is fejlesztette a létesítményeit, s ezt a kormányzat értékelte. Az élőfüves pályákat azért is tartjuk fontosnak, mert azt akarjuk, hogy ne csak műfüvön, hanem a mégis ízületkímélőbb élőfüvön is tudjon az utánpótlásunk edzeni, és meccseket játszani.

Ezekkel a pályákkal már komolyabb sportturizmus is beindulhat akár.

– Ez is az egyik célunk. Aztán azért is akarunk „A” kategóriás NB II-es pályát, hogy különböző nemzetközi mérkőzéseket is lehessen itt megrendezni.

A közelmúltban adták át a Csicsergő óvodában az ovifocis kis műfüvespályát. Én ezt is nagyon komoly eredménynek tartom, hiszen ennek is a mindennapi mozgás, a sportolás az üzenete. Ennek a pályaépítési programnak lesz folytatása?

– Még két ilyen pályát szeretnénk létrehozni. Fontos, hogy a gyerekek már ilyen korban is mozogjanak, szeressék meg a sportot, mert belőlük a későbbiekben nagyobb eséllyel lesz valaki sportoló, vagy csak mozgást kedvelő, igénylő felnőtt. Különben már ebben a korban is látszik, hogy kinek lehet érzéke ehhez a játékhoz.

Október végén volt egy utánpótlástorna a Sporttéren, ahol közel 200 gyerek futballozott. A rendezvényen jelen volt a polgármester úr is. Ez hivatalból vagy kíváncsiságból történt?

– Egyszerűen érdekel, hogy az újvárosi gyerekek hogyan szerepelnek egy ilyen megmérettetésen, és egyáltalán milyen lesz az utánpótlásunk. Különben ez a rendezvény egy Bozsik program keretében rendezett esemény volt, ahol mind a két együttesünk elől végzett. Jó volt látni, hogy nagyon lelkesek, tehetségesek a gyerekeink. Már „csak” itt, a pályán kell tartanunk őket.

2014-ben elnök úr indulni fog az országgyűlési választásokon a pártja jelöltjeként. Ha sikerülnek a tervei, ez lesz hatással a klubelnöki munkájára? Országgyűlési képviselőként oda tud figyelni a továbbiakban erre?

– Ha valaki ennyi energiát fektet hosszútávon, következetesen egy dologba, az a szívügyévé válik, ha addig nem lett volna az. Szeretném, ha ez egyre jobban működne, ezért is dolgozom, s az alapokat már megteremtettük. Szeretném klubelnökként látni, hogy a mostani hétéves, Bozsik programos futballistapalántákból többen bemutatkoznak majd a felnőtt csapatunkban is. Vagyis szeretném folytatni ezt a munkát, de ez nem csak rajtam fog múlni. Az idei választások után már nem lehet valaki országgyűlési képviselő és polgármester is egyben. A Sport Kft. 100%-os tulajdonosa az önkormányzat, aki most engem delegált elnöknek. Ha tavasszal megválasztanak parlamenti képviselőnek, már nem lehetek polgármester, és annak a képviselőtestületnek a tagja sem, amely dönt a klubelnök személyéről.

folyt.köv.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?