július 2014 hónap bejegyzései

A kondi rendben lesz

Szabó Balázzsal a mai edzés után beszélgettünk. – Mit kértetek a tegnapi, Felsőtárkány elleni felkészülési mérkőzés előtt a játékosoktól? – Azt, hogy legyen végig ritmusa a játékunknak, a csapatrészek ne legyenek távol egymástól, a széleken tudjunk az ellenfél mögé kerülni … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Látható osztálykülönbség

Hamar kirajzolódott, hogy ezen a találkozón a felállt védelem elleni játékot fogjuk gyakorolni. Az NB III-as vendégek fegyelmezetten visszazártak, s csak igen szórványos támadásokkal próbáltak elől veszélyeztetni. A mieink a középpályán legtöbbször ügyesen egyérintőztek, de a támadóharmadba érve már több … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

+1 csapat

Az NB II versenykiírása rendelkezik a Liga Kupa indulásról, és a kötelezően indítandó utánpótláscsapatokról is. Ez utóbbiak száma az U-15-ös lány együttessel több lett: „További csapatok indítása, utánpótlás-képzés: A) A bajnokságban résztvevő sportszervezetek kötelesek részt venni férfi felnőtt csapattal a … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Ma a Felsőtárkány érkezik

Az NB III Keleti csoportjában szereplő csapatot a legutóbbi bajnokságban, a 11. forduló után a tizedik helyen vette át vezetőedzőként Détári Lajos, a korábbi világválogatott labdarúgó, akinek jelentős része van a csapat későbbi szárnyalásában, mely az élmezőnybe repítette a hevesieket … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Boldog Születésnapot!

Ma töltötte be 32. életévét Darvai Miklós, klubunk masszőrje! Kitartó és jó munkát a következő szezonra Micu. Sok Boldog Születésnapot kívánunk a klub vezetősége és a szerk. nevében!

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Az új játékosunk: Andorkó Sándor (1993)

Elkezdjük a nyáron érkezett labdarúgóink rövid bemutatását. Mindegyik futballistánkról szakmai igazgatónktól, Pajkos Jánostól is kértünk egy tömör jellemzést. Sanyiról ezt mondta: „Gyors, pályán belül és kívül is egy intelligens labdarúgó. Látszik rajta, fizikálisan és mentálisan is rendben van.” A Hajdúböszörményből … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Átigazolási helyzetkép

Mezőkövesd Zsóry FC: Érkeztek: Kulcsár Kornél (Lombard Pápa), Szeles Tamás (SBTC-Puebla), Kunsági Roland (Ferencváros), Tajthy Tamás (Pápa), Molnár Gábor (Kazincbacika), Izing Martin (Vasas), Hanzl Máté (Ajka), Márkus Gábor (Ausztria), Engel Alex (Vasas), Távoztak: Kiss Máté (Győri ETO- kölcsönből vissza), Sigér … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Felkészülési mérkőzések eredményei

eredmények: 07.24. (csütörtök): – Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC – KBSC FC (NB III Keleti csoport) 2-2 (2-2) – SzTK-Erima – DSV Leoben 2-1 (1-1) 07.25. (péntek): – Crvena Zvezda (szerb I. osztály) – Vasas FC 1-1 (1-0) – Lenti TE … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Még van mit csiszolni

Vezetőedzőnkkel, Szabó Jánossal a hetet lezáró Kisvárda elleni edzőmérkőzés után beszélgettünk. – A felkészülés negyedik hetén vagyunk túl. Miről szóltak az elmúlt napok? – A fizikai terhelésen volt a hangsúly, s ezt, valamint a csapatépítést, az újonnan érkező labdarúgók lehetőséghez … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Egy jó meccs, egy jó ellenfél ellen

A Sporttéren, a centerpályán került megrendezésre a mai találkozó. Biztos, hogy a játéktér simasága is közrejátszott abban, hogy pörgősen, viszonylag kevés technikai hibával kezdtek a csapatok. A vendégek kissé visszaálltak és gyors kontratámadásokkal próbáltak operálni. Többet birtokoltuk a labdát, de … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!