december 2015 hónap bejegyzései

A végén felszálló ágban

Az őszi szereplésünk görbéje kicsit hullámzó, ami feltétlen örömteli az egy évvel ezelőtti „egyenleteshez” képest. 2015 ősze: 2014 ősze:

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Idegenbeli mérleg

A Mezőkövesd ősszel, távol az otthontól sokkal eredményesebb volt, mint hazai pályán. Míg a feljutás immár legfőbb esélyesei, a Gyirmót és a Zalaegerszeg is szépen gyűjtögette a pontjait idegenben. A tavasz nagy kérdése lesz a kiesés és a középmezőny alakulásának … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Hazai mérleg

A másodosztályban több stadionban is zajlott, illetve zajlik még most is rekonstrukció, így ezen az ősszel kicsit „eldeformálódott” az együttesek hazai mérlegének tabellája, az eltérő meccsszámok miatt. A Dunaújváros és a Gyirmót a szezon első, míg a Zalaegerszeg a szezon … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Kupáztunk

Az utánpótlás bajnokságok már befejeződtek erre az évre, de fiatal labdarúgónkra még ezt követően is várt egy megmérettetés. 2015. december 05.-én és 06.-án a Balmazújvárosi FC két leány és négy fiú korosztállyal indult a Debrecenben megrendezésre kerülő, Mikulás Kupa elnevezésű … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

13-an szerezték az őszi 18 találatunkat

Az ősz folyamán nem igazán foglalkoztunk a góllövőlista állásával, ugyanis az él-, de még a közép-mezőnyében sem voltunk érdekeltek. Azt hiszem, hogy már ebből is sejthető, hogy hol szorulunk feltétlen erősítésre. A góllövőlista eleje, és mi gólszerzőink: 1. Daru Bence … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

A pályára lépések

A magunk mögött hagyott szezonban 24 labdarúgónk kapott kisebb-nagyobb szerepet. Ketten voltak volt, akik mind a 15 találkozónkon lehetőséghez jutottak. Közülük Sigér Dávid az első perctől az utolsóig ott is maradt. NÉV MÉRKŐZÉSSZÁMOK JÁTÉKPERCEK 1. Sigér Dávid 15 1350 2. … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Labdaszedőként kezdte

A nyáron érkezett labdarúgóink bemutatását Varga Kevinnel (1996.03.30.) fejezzük be. (a szintén akkor ideigazolt Bakos Bence és Szécsi Gergő, már volt korábban is a játékosunk) Róla így vélekedett Feczkó Tamás: „Kevin nagyon tehetséges labdarúgó, szép jövő előtt áll. Ezt az … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Idén is jól sikerült

A Balmazújvároson harmadik, míg a történetében hatodik Sajt-Kalmár Kupa három napon keresztül, ismét sok nézőt vonzott a Kastélykertbe. Nem is csoda, hiszen remek csapatokat, színvonalas, izgalmas mérkőzéseket láthatott a nagyérdemű. Hétfő este a torna egyik főszervezőjével, Kiss Lacival beszélgettünk az … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Boldog Születésnapot!

Ma töltötte be 48. életévét Szergej Pacaj, klubunk pályaedzője, de a mai napon ünnepli születésnapját Vajda Sándor is, aki 24. életévében jár. Kívánunk mindkettőjüknek sikerekben dús jövőt mind a magánéletben, mind pedig balmazújvárosi színekben. Sok Boldog Születésnapot kívánunk a klub … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Félévértékelő a vezetőedzőnkkel – 6/6. rész

A záró szakaszban Tamás személyes téli szünetéről is szót ejtünk. – Edzőtábor van tervezve a télre? – Nincs. Külföldire nincs pénzünk, míg Magyarországon a balmazújvárositól jobb körülmények közzé úgysem mehetnénk. – Milyen érzés nap, mint nap látni a stadionunk épülését? … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!