Nem vallottunk most sem szégyent

Természetesen jobb lett volna hazai pályán egy győzelemmel kezdeni az NB I-ben, de a szurkolóink mérkőzés utáni vastapsa jelezte, hogy az eredmény ellenére, a mieinknek most sem volt pirulni valója. Horváth Ferenccel ma délelőtt beszélgettünk a Vasas elleni összecsapásunkról.

– Büszke vagyok a csapatunkra, a fiúk mindent megtettek a sikerért, ami most ennyire volt elég. Az elején elbambultunk a gólnál, s ezzel dőlt az előre eltervezett taktikánk. Az NB I-ben az ilyen hibákat könyörtelenül büntetik, s ilyen első húsz percek sem férnek bele, itt kilencven percen át kell koncentrálni. Az első játékrész felétől bizonyítottuk, hogy jó úton járunk. A tavalyi bronzérmestől nem szégyen ez az eredmény. Úgy érzem, hogy eddig mind a két mérkőzésünkön partiban tudtunk lenni a nagynevű ellenfeleinkkel. Egy kis idő, és jönni fognak az eredmények is.

– Az eddigi két kapott gólunk hasonló koreográfia szerint esett. Jobbról beívelték, a hosszún befejelték.

– Alacsony együttes vagyunk, s ezzel a problémával biztosan fogunk még küszködni.

– Az első félidő felétől bizonyította a csapat, hogy a tavalyi harmadikkal is versenyképes tud lenni. Ez egyelőre 90 percig nem menne? Kell ehhez még néhány mérkőzés?

– Látszott, hogy ha kellett, a rutinosabb Vasas lassította a játékot. Nekünk van még mit tanulnunk, s jelenleg ebben a folyamatban vagyunk.

– Arabulival érezhetően veszélyesebbek lettünk elől. Neki is idő kell, hogy többet tudjon segíteni?

– Látszik rajta, hogy nagyon jó futballista, komoly erényei vannak. Erőssége lesz csapatunknak, ha majd teljesen utoléri magát.

G.S.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?