A magyar labdarúgás egyik „aranybányája”

Swietelsky Haladás (10.)-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (8.)

Helyszín: Sopron – Káposztás utcai Stadion
Időpont: 2017.08.12. (szombat) 18:00 óra

A Haladás szombathelyi együttes, még ha a stadionrekonstrukció miatt a hazai mérkőzéseiket, a tőlük több mint 60 km-re fekvő Sopronban játsszák is jelenleg. Szombathely megyei jogú város a Nyugat-Dunántúl régióban. Vas megye székhelye, Magyarország egyik legrégibb városa, melyet neveznek a “nyugat királynőjének” is. Jelenleg mintegy nyolcvanezren lakják.

A Haladás 1919-ben alakult meg, színei a zöld és a fehér. 1936-ban mutatkoztak be az első osztályban, ahonnan eddig tíz alkalommal estek ki, s oda eggyel több alkalommal jutottak fel. Legutóbb 2008-ban nyerték meg a másodosztályt. A következő évük (2008-2009) az eddigi legeredményesebb volt a klub történetében, ami esetükben a bronzérmet jelentette. Ezt ráadásul a nagy “ősi rivális” zalaiak előtt szereztek meg:

1. DVSC-TEVA  30  21  5  4  70-29  68 pont 
2. Újpest FC  30  17  8  5  61-38  59 pont
3. Szombathelyi Haladás  30  16  5  9  44-29  53 pont
4. ZTE FC  30  15  7  8  52-44  52 pont

Számos jelentős futballistát adtak már a magyar labdarúgásnak, mint például:

– Novák Dezső (1939): kétszeres olimpiai bajnok jobbhátvéd volt a Ferencvárosból.

– Kereki Zoltán (1953): az 1978-as VB-re kijutó válogatott beállósa (ma belsővédőnek mondjuk), alapembere. Harminchétszer öltötte magára a címeres mezt, s hátvéd létére ezeken a találkozókon hét gólt is szerzett.

– Halmosi Zoltán (1947): 11-szeres felnőtt- válogatott középpályás, ami az akkori Budapest központú labdarúgásunkban hatalmas szó volt. (fia, Péter (1979) is eljutott a nemzeti tizenegyig, ráadásul 35-ször)

– Illés Béla (1968): 64 alkalommal játszott a válogatottban, s ezeken a mérkőzéseken 15 gólt szerzett. A szombathelyiek Labdarúgó Akadémiáját róla nevezték el.

– Király Gábor (1976): 108 alkalommal szerepelt a válogatottban, mellyel jelenleg ő a csúcstartó. A kapus még jelenleg is aktív a zöld-fehéreknél, s nagy valószínűséggel ellenünk is ő fogja védeni a Haladás kapuját.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?