A Ferencváros ellen javíthatunk

A vezetőedzőnk elfoglaltsága miatt Szamosi Tamás volt az első az edzőink közül, akit kérdezhettem az elmúlt, és a soron következő szombati mérkőzésünkről. Kedd délben az 1-0-ra elvesztettel kezdtük.

– A Paks egy nagyon jó, remekül összerakott együttes, s számítottunk rá, hogy ez nem lesz egy sokgólos mérkőzés. Mind a két csapat nagyon odafigyelt a védekezésre. Sajnos ismét belehibáztunk hátul, ami után előnybe kerültek a hazaiak. Ezt aztán nem sikerült kiegyenlítenünk. Természetesen csalódásként éltük meg a mérkőzést, de nincs idő búslakodni, már egy újabb nagy feladat vár ránk szombaton.

– Feri tegnap nem volt. Hol volt pontosan?

– Hévízen van még ma is egy szakmai konferencián, ami számára a kreditpontok gyűjtése miatt is fontos. Majd ma este csatlakozik hozzánk.

Szombaton egy olyan ellenfél érkezik Újvárosra, amely biztosan támadni fog, még esetleges előnyben is.

– Igen, egy Ferencváros nem teheti azt meg sehol, hogy visszaálljon. Úgy érzem, hogy ez a taktika jobban is fog feküdni nekünk, mert a védekezést előtérbe helyezők ellen nem igazán ment. Nagyon készülünk a találkozóra, s bízunk benne, hogy a közönségünk most is mögénk áll. Sok labdarúgónknak ez lesz első Ferencváros elleni meccse, ami külön motiváció lesz számukra. Nagyon fontos lesz, hogy ne ijedjünk meg a „Fradi címertől”, hanem bátran merjünk futballozni a zöld-fehérek ellen, s akkor a jó eredmény sem marad el.

– A Fradi meccs után válogatottak miatti szünet lesz a bajnokságban. Van tervezve erre az időszakra edzőmérkőzés?

– A jövő héten több, és más jellegű edzéseink lesznek, mint a bajnoki ritmusban. Annak a hétnek a zárásaként a Debrecennel mérkőznénk majd meg, a tervek szerint. Ám ez még szervezés alatt van.

G.S.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?