Meglepetésre készülve

A sereghajtó fogadja ma a második helyezettet, ráadásul ez utóbbit FTC-nek hívják. Erre szokták mondani, hogy országos kettes. Természetesen mi borítani szándékozzuk ezt, a szinte papírformát. Horváth Ferenccel a péntek esti edzés előtt beszélgettünk.

– Játszottál sokat a Fradiban, futballoztál ellenük is többször, és edzőként is vezetted nem egy alkalommal a csapataidat ellenük. Miért másabb ez találkozó, mint az összes többi?

– A Ferencváros az ország legnépszerűbb csapata, ellenük játszani, meccselni mindig különleges érzés az ellenfelek játékosai, és edzői számára is.

Tudom, hogy hatalmas a differencia a két klub múltja, ismertsége, népszerűsége, éves költségvetése, és játékosállománya között, ám mégis a pályán, mérkőzés közben lehet majd legkisebb a különbség.

– Reméljük, hogy ez így is lesz. Valóban nagy a „szakadék”, de labdarúgásban már számtalanszor előfordult, hogy az esélytelenebb együttes meglepetést tudott szerezni. Egész héten készültünk becsülettel, s bízunk benne, hogy ez nekünk is sikerülhet.

– Itt a labdarúgó-közvélemény más eredményt, mint ferencvárosi győzelmet, el sem nagyon tud képzelni. Ez is lehet egy motiváló tényező számunkra.

– Persze. Én el tudok, és remélem a játékosaim is el tudnak nem csak képzelni, hanem el is érni egy „más” végeredményt.

Pakson három helyen változtattál a korábbi, már megszokottnak nevezhető kezdőcsapaton. Várható most is módosítás?

– Valamennyi most is lesz.

G.S.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?