Ki kell kapcsolnunk a „gólgyártó” párost

Ma ismét egy nagyon komoly tradíciókkal rendelkező együttest fogadunk, amely ráadásul nyerte is a legutóbbi NB I-es pontvadászatot. Horváth Ferenccel még a péntek délutáni edzés előtt beszélgettünk, a Honvéd elleni várakozásairól.

– Szerdán a csapat egyik részével Bátaszéken voltatok, ahol sikerült is kivívni a továbbjutást a Magyar Kupában. A keret többi része addig?

– Kedden még együtt edzettünk, szerdán az erőnléti edzőnk vezényelt nekik gyakorlást itthon, csütörtöktől pedig együtt folytattuk a munkát.

– Mit vársz a Budapest Honvéd ellen?

– Nagyon nehéz mérkőzést, hiszen a legutóbbi bajnok érkezik, ahol a játékoskeretben csak kevés változás volt, és sok jó labdarúgójuk van. Az utóbbi időszakban nem úgy jönnek számukra a pontok, ahogyan azt tervezték, de ez nem téveszt meg bennünket. Nekünk azt a fegyelmezett játékot kell produkálnunk, ami az utóbbi időben jellemzett bennünket, s akkor eredményesek lehetünk szombaton a kispestiek ellen is.

A Lanzafame- Eppel „pároskapcsolat” semlegesítése általában minden ellenfél céljai között szerepel.

– Két nagyon veszélyes, gólerős támadóról beszélünk, akiknek a kikapcsolása minden csapat számára kardinális kérdés. Bízom benne, hogy mi ezt jól tudjuk majd megoldani.

G.S.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?