A “kisfradi” érkezik?!

Vasárnap 17:30-tól a Soroksár SC-t látjuk vendégül!

2017.05.14. Soroksár SC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-1

A budapesti csapat a 2013/2014-es szezontól tagja a másodosztálynak hazánkban.

A soroksáriakat sokan a Ferencváros fiókcsapatának mondják. Valójában, ha megnézzük sok exfradistát találunk leginkább a szakmai stábban, de természetesen a játékosok között is akad olyan, aki futballozott az FTC-ben.

2018.02.10-én találkoztunk velük utoljára edzőmeccs keretében, akkor Soroksáron a Szamosi Mihály Stadionban 1-1-et játszottunk velük – természetesen még a tavalyi keretünkkel -, ahol az első félidő nagyon élvezhető volt, a második félidőről pedig inkább a hajtás, küzdés maradhatott meg az emberek emlékezetében.

Ami az idei felkészülésüket illeti, két vereséggel kezdtek, először a Taksonytól kaptak ki 2-1-re, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok próbajátékosuk volt pályán ezen a mérkőzésen, majd a Vasastól kaptak 30 percen belül három gólt, ott 0-3 is lett a végeredmény.

– Aztán Lipcsei Péterék Szlovéniába utaztak edzőtáborba, ahol először a román első osztályban szereplő Voluntari FC-vel játszottak egy biztató 0-0-t, majd a Slovan Belupo-val szintén egy gól nélküli döntetlent.

– Jöhetett a sárga-feketék számára a puding próbája, vagyis az evés, ami jelen esetben a Monor elleni főpróbát jelenti, ami nem sikerült túl jól, hiszen a Monortól Gyömbérék 2-0-ra kaptak ki egy héttel az NB II-es bajnoki rajt előtt.

Sokan mondják, hogy az edzőmeccsek nem véletlenül csak edzőmeccsek. Ezt tulajdonképpen a Soroksár is bizonyította, hiszen a rosszul sikerült főpróbát követően az első “előadás” annál nagyobb tapsvihart, sikert hozott. A Merkantil Bank Liga NB II 1. fordulójában ugyanis az újonc Tiszakécske otthonában 4-0-ra győztek a XXII. kerületiek. Ráadásul mind a négy gólt az utolsó harminc percben szerezték.

Azon a mérkőzésen legjobbjuk talán egyértelműen Lőrinczy volt, rá (is) érdemes lesz figyelni a hétvégén.

Jól rendezett, szép futballt játszó együttesről van szó, akik játéka bármikor hordoz magában veszélyt, nem lesz tehát könnyű ellenfél, de….

Vasárnap 17:30-tól a Sporttéren minden további kiderül!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?