“Ezek is mi vagyunk!”

Bekő Balázs vezetőedzőnkkel beszélgettem a csákvári vereségről, a heti munkáról, érzéseiről.

Kikaptunk Csákváron, Önnek az első veresége a Balmazújvárossal. Hogyan látta a mérkőzést?

Ezek is mi vagyunk! Nem élem meg tragédiaként ezt a mérkőzést. Egy hosszú sorozatban ez is benne van, nem örülök neki, főleg azért, mert ennek különösebb előjele nem volt. A vereségünk fő oka szerintem az volt, hogy sok apróbb hibát is vétettünk. Az észrevehető volt például, hogy fáradtabb volt a társaság, viszont annyira még nem ismerem őket, hogy nagyon mertem volna rotálni. Ha bele mertem volna jobban nyúlni, lehet, hogy más lett volna a meccs képe. Volt több olyan hibánk is, amiket furcsálok, hiszen olyan szituációkból kerültünk hátrányba, amiket direkt megbeszéltünk a mérkőzés előtt, hogy oda kell figyelni. Gondolok itt arra, hogy sok eladott labdánk volt, holott megbeszéltük, hogy nem hagyunk az ellenfélnek területet a kontrára. A védelemben nem álltunk elég közel az emberekhez, így nem voltunk elég agresszívak, pedig erről is beszéltünk, hogy fontos lenne. Valamint nem zártuk eléggé a széleket, s ezekkel mind-mind az ellenfelünk erősségeit hoztuk ki még inkább. Úgy éreztem, hogy kissé hitehagyottak voltak a játékosok, s ezt még eddig nem tapasztaltam, és remélem, hogy ezután sem fogom. Ezt át kell beszéljük, nem szabad szétesnünk. Két helyen volt hiányzónk is, összességében pedig a Csákvár frissebb és ötletesebb volt. Ebben az összecsapásban így most ennyi volt. 

Ön is említette a hosszú sorozatot. Egy kilenc meccs óta tartó veretlenségi sorozat szakadt most meg. Mennyire vislehtei ez meg a csapatot?

Én azt mondtam a srácoknak, hogy ha csak minden kilencedik meccsen kapunk ki, akkor én nagyon elégedett leszek. Profi labdarúgókról lévén szó, nem hiszem, hogy ez nagy törést okozna, ráadásul pont van két hetünk ezen túllendülni, hiszen jön egy szünet most a bajnokságban. Edzeni fogunk, dolgozni tovább, nem szabad ezen sokáig rágódni.  Le kell vonni a megfelelő tanulságokat – ez természetes – és csinálni tovább, amit elkezdtünk. 

Említette a szünetet: ezen a héten nincs tétmeccsünk. Mennyivel másabb így ez a hét?

Nyilván másabb. Négy nap alatt lesz öt edzés, és egy edzőmérkőzés. Ezt a hetet szeretnénk kihasználni arra, hogy a játékosok terhelést is kapjanak, és a taktika is meglegyen. A jövőhét pedig majd rendes meccsütemben zajlik. 

P.I.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?