Új reményekkel a tavasz elé

Dr. Tiba István, az utánpótlás klub elnöke beszélt a téli változásokról. Elnök úr elmondta azt is, hogy miként jött szóba a horvát vonal, valamint, hogy mit vár a tavasztól.

Bekő Balázzsal szerződést bontott a klub. Mi volt az oka a menesztésének, a váltásnak?

Az edzőváltás óta – arra gondolok, amikor is Horváth Ferencet váltotta Bekő Balázs – gyakorlatilag azt lehetett tapasztalni, hogy valami megváltozott a csapatnál úgy, ahogy addig az nem volt tendencia. A rend és a fegyelem felbomlott. Nem volt meg az az egység, amit előtte tapasztaltunk. Már nem volt meg az összhang a hétköznapokban, az edzések előtt, és után, valamint hétvégén sem. Ha pedig a mindennapokban nincs meg a rend, akkor hogy várhatnánk, hogy meglegyen a hétvégén, a mérkőzések előtt és a mérkőzésekre?! Sajnos ebben igazunk is lett, látható, hogy az első tizenegy fordulóhoz képest sokkal gyengébben szerepeltünk azt követően. Vannak olyan dolgok itt Balmazújvároson – bár mi “csak” egy kis csapat vagyunk -, amit nem tudunk elfogadni, és nem engedjük, hogy teret nyerjen. A vége pedig mindennek az lett, hogy szerződést bontottunk Bekő Balázzsal.

Toni Golem az új vezetőedzőnk, aki egy horvát tréner. Hogy jött képbe a horvát vonal?

Voltunk mi már ettől nehezebb helyzetben is az NB II-ben, és akkor is horvát játékosok segítettek rajtunk. Bizonyára sokan emlékeznek közülük Ante Batarelo-ra, aki volt már játékosunk több ízben is. Ő egy kitűnő csapatember. Hozzá kell tegyem, hogy már Horváth Ferenc is jelezte annak idején, hogy jó lenne, ha Ante Batarelo a csapat közelében lenne. Sok játékosunkkal kapcsolatban maradt, és ő ajánlotta a horvát edzőt. Utánanéztünk, kicsit megismertük és úgy gondoltam, hogy egy ilyenfajta váltás jót fog tenni a csapatnak. Az a mentalitás pedig, amit ezek a szakemberek képviselnek, abszolút pozitív lehet.

Mi várható a felkészülés során, gondolok itt távozókra, érkezőkre?

Először is az új edzőnek kell felmérnie a terepet, megismernie a csapatot. Ő fogja látni, hogy kikre számít, és kik azok, akik nem férnek bele az elképzelésébe. Nincs rá sok idő, ennek sajnos egy hét alatt le kell zajlania, ezért is kezdtük a vártnál hamarabb a felkészülést. Majd ezután fogjuk látni azt, hogy kik azok, akik maradnak, és kik azok, akik a távozók helyére érkeznek.

Nehéz helyzetből várjuk a tavaszt. Ön mit vár a folytatástól?

A tabellán elfoglalt helyünk az jelenleg rossz, hiszen kieső helyen vagyunk. Ha azonban ránézünk az NB II-es tabellára, és megnézzük az elmúlt tizenkilenc fordulónak az eredményeit, akkor azt lehet mondani, hogy ez a mezőny nagyon kiegyenlített. Egy jó szerepléssel, játékkal bárki, bárhol győzni tud. Úgy gondolom, hogy az edzőváltás révén kiesési gondjaink nem lesznek. 

P.I. 

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?