Elemezni, hibákat kijavítani, győzelmi reményekkel menni tovább

Toni Golem vezetőedzőnk értékelte a gyirmóti mérkőzést, beszélt a következményekről, valmint a rá váró első hazai mérkőzés is szóba került.

A Gyirmót ellen játszottunk egy 0-0-s félidőt, valamint egy 0-4-es félidőt. Kezdjük a döntetlenre végződött első félidővel. Hogyan értékelné?

Már a meccs kezdete sem úgy alakult, ahogy azt terveztük. Nagyon sok magas labda volt, amikre nem tudtunk kellőképpen lecsapni, letámadni. Sőt az ellenfél letámadásai “ültek” jobban. Ezért nem tudtuk a saját játékunkat játszani, így az első félidőben a játék a döntetlen ellenére sem nézett ki jól.

Mi történt a szünetben, illetve a második félidőben?

A gólokat pontrúgásokból kaptuk, pedig ezekre készültünk is, gyakoroltuk a szituációkat. Ennyit nem szabad hibáznunk egy ilyen képességű csapat ellen, hiszen így nem érdemlünk jobb eredményt.

Mit lehet mondani ilyenkor a srácoknak? 

Ha nyerünk, ha veszítünk, elemezni kell minden egyes szituációt, és átbeszélni a hibákat. Egy ilyen vereséget aztán minél előbb le kell zárni, és készülni kell a következő megmérettetésre, most jelenleg a Kazincbarcika elleni összecsapásra. Győzelmi reményekkel kell tovább csinálni a dolgunkat. 

Ha már említette a Kazincbarcikát, mit vár a hétvégi hazai bemutatkozó mérkőzésétől?

Szeretnék visszalátni mindent, amit edzésen gyakorlunk. Azt a mentalitást, azt a technikai tudást, azt a hozzáállást, azt a stabilitást, amit a játékosok edzésen nyújtanak jó lenne átvinni a mérkőzésre is, ha pedig ez eredményességgel is párosul, akkor lesz minden egyben. Szeretnék győzelemmel bemutatkozni hazai környezetben.

P.I.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?