Szezonértékelő – 1. rész – Toni Golem

Négy részes visszatekintő sorozatot indítunk a mai napon. Az első blokkban vezetőedzőnk értékel. A következő cikkben pedig majd egy rutinos játékosunk mondja el a véleményét a hátunk mögött hagyott szezonról.

Szezon közben vette át a csapatot. Mi volt akkor a célja?

Emlékszem, nagy izgalommal vártam a munkát, hiszen ez volt az első vezetőedzői szerepköröm. Kíváncsi voltam, hogy a csapat miként reagál egy-egy kérésemre, hogyan fognak állni, viszonyulni az elvárásaimhoz. Egy rövid téli felkészülés után kezdtük meg a tavaszi szezont, a célom az volt, hogy minél szebben mutatkozzak be, még így is. 

Mi volt az első pozitív élménye Balmazújvárosban?

Ez a játékosokhoz fűződik. A hozzáállásuk, a mentalitásuk nagyon meggyőző volt számomra, és jól esett, hogy így állnak a futballhoz. Profin kezdtek bele minden munkába. Minden kérésemet próbálták száz százalékig teljesíteni, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy jól szerepeljünk. 

Az elején jöttek is az eredmények, aztán következett egy hosszú nyeretlenségi sorozat. Mi volt ennek az oka, miből jött ez?

Az első etapban megpróbáltunk egy sajátos, senki másra nem jellemző játékstílust alkalmazni. Agresszív letámadó játék volt a cél. Azért alakítottam ezt ki, mert ebben a stílusban rengeteg lehetőség rejlett. Mint látható volt, ez az elején ült is, hozta a jó eredményeket. Aztán lehet, hogy elkezdték kiismerni az ellenfeleink, ráadásul már a támadózónában nem voltunk olyan eredményesek, lendületesek, mint a kezdetekben. Csökkent a minőségi játék elöl. Ettől függetlenül a Nyíregyháza, vagy a Békéscsaba ellen is jól játszottunk, jól futballoztunk, csak már nem jöttek úgy a gólok, ahogy kellett volna. 

A bajnokság végére viszont mintha megint magunkra találtunk volna.

Igen, bár semmit nem csináltunk másképp a végén sem, mint abban a bizonyos rossz periódusban. Csak épp újra jöttek a gólok, a Tiszakécskén szerzett találat újra magabiztossá tett bennünket. Talán némi szerencse is közrejátszott, de néha nekünk is kijöhet a lépés.

Mi tartotta Önben a lelket abban a bizonyos negatív szériában?

Végig láttam, hogy jó az edzésmunka, láttam, hogy megvan az elképzelésünk a mérkőzéseken a pályán. Azt csinálták a srácok, amiket kértem, amiket gyakoroltunk. Biztos voltam benne, hogy idővel ez magával hozza a gólokat, és a sikereket.

Mi lesz a közeli jövőben Önnel, a csapattal? Mi az elképzelése?

Igazából a stábbal elkezdtünk nézelődni, hogy mit kellene, mit lehetne változtatni a következő szezonra a sikeresebb folytatás érdekében. Elkezdtük tervezni a felkészülést, de természetesen a legelső dolog, hogy a vezetőséggel leüljünk tárgyalni a jövőnkről, minden további csak ezután jöhet. Remélem, hogy lesz folytatás így együtt, ki tudunk hozni valami jót közösen a 2019/2020-as szezonra, de igazán célokat majd csak a tárgyalás után lehet megfogalmazni.

P.I.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?