Újonc után ismét egy NB III-as bajnok következik

A Budafoktól kapunk mindig ellenfelet, így hozta a sorsolás, s második ellenfelünket is (akiket már tőlük kapunk) 3-0-ra verték. 

photo: szolnokimavfc.hu

Kezdjük az elején! A Szolnok egy évnyi harmadosztályú kitérő után tért vissza az NB II-be, méghozzá győzelemmel, ugyanis az első fordulóban 2-1-re verték a Vác együttesét. Földi Marcell és Simon Attila révén fordították saját javukra a találkozót a szervezetten, leginkább letámadva játszó kék-fehérek. Honlapjukon tökéletes estének nevezték a múlt vasárnapot ezek után. Ettől azonban mehetünk még visszább, ugyanis a nyáron történtek változások a Tisza-partiaknál is, annak ellenére is, hogy nagyon izgalmas csatában egy ponttal megelőzve a Jászberényt, nagyon jó csapattal megnyerték az NB III-as bajnokság Keleti csoportját.

Érkezők: Bárdos Bence, Berdó Péter, Csirmaz István, Kovács Olivér, Kormos Dávid Zoltán, Nagy Kevin, Rokszin Ádám, Vólent Roland

Távozók: Karacs Roland, Kovács László Botond, Kun László, Nádházi Ákos, Nagy Olivér, Popovics Bertold, Szabó Tamás

Ha pedig visszaérkezünk a jelenbe, szerdán 3-0-s vereséget szenvedtek Budafokon. Itt is megvolt pedig a szervezettsége Csábi József csapatának, sőt adott helyzetekben szerkezetváltással is jól reagáltak, a sikertől azonban annak ellenére is távol álltak, hogy volt játékosunk Vólent Roland többször is közel volt a gólszerzéshez. A mérkőzés után így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a szolnokiak vezetőedzője: “A mai találkozón egy stabil NB II-es csapat találkozott a tavaly még NB III-as Szolnokkal. Sajnos el kell ismernem, hogy a hazaiak megérdemelten nyertek, nekünk még sokat kell dolgoznunk, de tudjuk a feladatunkat.” 

2 fordulót követően a Szolnok 1 győzelemmel, és 1 vereséggel a 10. helyen áll, míg mi 1 döntetlennel, és 1 vereséggel a 15. helyen vagyunk.

HELY. CSAPAT M GY D V LG-KG P
1. Budafoki MTE 2 2 0 0 6-0 6 pont
2.
WKW ETO FC Győr 2 2 0 0 4-0 6 pont
———              
10.
Szolnoki MÁV FC 2 1 0 1 2-4 3 pont
———              
15.
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2
0
1
1
1-2
1 pont
———              
18. Gyirmót FC Győr 2 0 1 1 1-4 1 pont
19.
Vác FC 2 0 0 2 2-4 0 pont
20. FC Ajka 2 0 0 2 1-3 0 pont

Lajos Ferenc edzőnk elmondta, hogy szeretne “pontosan” hazatérni Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Motiváció tehát van bőven mindkét csapatnál!

Minden további pedig kiderül vasárnap 19:00-tól Szolnokon!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?