Jó hírek, bizakodás

Ha péntek, akkor beszélgetés az asszisztensedzővel. Laczkó Jánossal szóba került a Mezőkövesd elleni felkészülési meccs, a heti munka, és a Győr ellen ránk váró bajnoki is.

Haladjunk időrendben. Hogy emlékszik vissza a mezőkövesdi edzőmérkőzésre, mit lehetett leszűrni belőle?

A legnagyobb pozitívuma az volt, hogy meg tudtuk nézni meccskörülmények között majdnem az összes játékosunkat. A játékosoknak pedig ez egy jó terhelés volt egy kemény edzésekkel teli hét végén, azt is mondhatnám, hogy a mérkőzés a pont volt arra a bizonyos “i”-re. Annak pedig külön örültünk az edzői stábbal, hogy minden játékos bizonyítani próbált. Ezeken kívül pedig taktikát próbáltunk gyakoroltatni a labdarúgókkal, ami úgy gondolom, hogy szintén jól sült el.

Ezután pihenőt kaptak a játékosok, melynek a célja az volt, hogy felfrissülve térjenek vissza. Mit tapasztaltak rajtuk a héten?

Természetesen ilyen hosszabb szünet után mindig nehezebben indulnak el a játékosok. Nagyon kellett arra figyelni, hogy az optimális edzésmunkát kapják meg, ez rendben meg is történt. Jó állapotban vannak a játékosok, szerencsére nincs sok sérülés sem. Sőt lassan a sérültjeink is újra a rendelkezésünkre állnak. Úgy látjuk, hogy egyre inkább erősödik a keret, létszámilag biztosan.

Vasárnap a Győr látogat hozzánk. Mit lehet tudni róluk, és mit vár a mérkőzéstől?

Nehéz mérkőzésre számítok, és mindenképp győzelemre. Úgy gondolom, hogy nekünk hazai pályán nincs kitől tartani, nem kell megijednünk senkitől. Ha megvalósítjuk azt, amit a vezetőedző kér, és hozzátesszük azt, amit tudunk, amire képesek vagyunk, akkor nem lehet semmi gond szerintem.

Végül: már egy ideje itt van Balmazújvárosban. Sikerült megszokni a várost, hogy érzi magát?

Sikerült beilleszkedni igen, bár nagy részt a pályán, és környékén tartózkodunk, de nagyon kellemes a város, sokan szeretik a focit. Ez egy élhető város jó közösséggel, az pedig külön jó dolog, hogy egyszerűen, könnyen bármikor lehet találkozni szurkolókkal.

P.I.